Barcelona - Montpellier 36 - 20

Mindenkinek megvan az a jelenet a Nincs kettő négy nélkül-ből, amikor Bud Spencer és Terence Hill kimennek egy focimeccsre Brazíliában, hogy nyugodtan tudjanak beszélni? Gondoltam, ha nekik bejött (ugye felpofoztak minden létező rosszfiút, Terence Hill-nek megvolt a szőke a szépség és a végén fejenként 1.5 millió dollár ütötte a markukat), akkor nekem sem árthat meg egy kézimeccs az idősorelemzés vizsgára készülés közben.

A Bajnokok Ligája címvédő FC Barcelona Intersport a francia Montpellier csapatával került össze a nyolcaddöntőben. A franciákat erősíti többek között az elmúlt években Olimpiát, VB-t, EB-t és BL-t is besöprő Nikola Karabatic, az elmúlt évek legjobb játékosa. Az odavágón két góllal nyert a Montpellier, így igencsak izgalmas meccsre volt kilátás a Palau Blaugrana-ban.

Előtte azonban át kellett esni a jegyvásárláson. Néha a spanyolok (és katalánok...) valamiért úgy érzik, hogy még magyar szemmel is túlzásnak tűnő bürokráciával kell megnehezíteniük a saját életüket, no és persze az enyémet. Jegyet lehet venni az interneten, de csak spanyol bankkártyával, ami nekem nincs. Semmi gond, megkértem Patrick-et, ő megvette és átküldte a linket, hogy ki tudjam nyomtatni. Nos, erre a meccsre nem lehet előre kinyomtatni a jegyet, a csarnoknál kell átvenni. És mivel nem én vettem, a következőket kellett magammal vinni:

1. Másolat Patrick bankkártyájáról

2. Másolat Patrick útleveléről

3. Saját útlevél

4. NIE (a városban lakó külföldiek itt tartózkodási papírja)

5. Meghatalmazás, hogy átvehetem a jegyet (biztonság kedvéért angolul és spanyolul)

Végül sikerült mindent beszereznem és röpke félórás sorban állás után (éljen az internetes jegyvásárlás!) megkaptam a jegyemet, majd újabb 30 perc alatt be is jutottam a csarnokba. Érdekes, hogy a 100.000-es Nou Camp-ba 15 perc alatt be lehet jutni akkor is, ha telt ház van (és ebből 5 perc a lépcsőzés a felsőbb szektorokba...). Itt viszont még igencsak foghíjas volt a lelátó, amikor a hazaiak bevonulásakor felharsant a Barcelona-induló.

 

Villámrajtot vett a Barcelona, a franciák nem tudtak mit kezdeni a haziak védekezésével. Nagy Laci igazi vezére volt a katalánoknak, gyorsan elhelyezett néhány távoli bombát, hátul pedig remekül védekezett Karabatic-csal szemben.

 

A félidő felénél már 10-3 volt az állás

Rutenka értékesít egy hétméterest (miközben szól a Zorba...)

Lendületben a Barcelona

Mintaszerű akció emberelőnyben, a labda útja:
Entrerríos -> Tomás -> Nagy L. -> Rutenka -> Juanín -> GOOOL

 A két csapatkapitány, Nagy Laci és Nikola Karabatic (22) egymással szemben

Olele, olala
Ser del Barça és
El millor que hi ha

A különbség pedig csak nőtt és nőtt, nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A félidőben már 9 góllal ment a Barca és a szünet után sem vettek vissza. A mérkőzés egyébként kifejezetten sportszerű volt, egyedül Rutenka nem fért a bőrébe, a második félidőben végül piros lapot kapott. Sajnos pont nem láttam, hogy miért, de több rendező kellett ahhoz, hogy valahogy betuszkolják az öltözőbe, ő mindenáron meg akarta verni a francia kispadon ülőket és valószínűleg a bírókat is. 

A focimeccsekhez képest sokkal aktívabb volt a B-közép, az igazi őrjöngést azonban Saric, a kapus váltotta ki a nézőkből. Miután egymás után háromszor védett ziccerben, az utolsónál ráadásul kézbe fogta a labdát, úgy érezte, megérdemel egy kis ünneplést. Saric amúgy hatalmas figura (minden kézilabdakapus őrült egy kicsit), külön meccset vívott a Gajics-csal, a franciák heteslövőjével. Ebben végül alulmaradt, egyet sem tudott megfogni. A negyedik (egyben utolsó) bekapott gól annyira bosszantotta, hogy majdnem eltörte a kapufát, utána viszont megtapsolta az ellenfelét (!!!) és mutatta, hogy ez szép volt. Gajics ezt észre is vette, és miközben fél szemmel Nagy Lacira figyelt (szoros emberfogással kellett követnie), mosolyogva biccentett egyet, "láttam haver, kösz!".

Itt vannak ezek a vérprofi játékosok, kinézetre nem könnyű megkülönböztetni őket mondjuk a tengerészgyalogosoktól. És mégis, valahol ott él bennük a gyerek, aki felhőtlenül boldog lesz, ha kap egy labdát. Mert minden megszűnik körülötte, csak a JÁTÉK számít. Talán nem is véletlen, hogy a sok nagyon jó közül pont azok jutnak el a legmagasabb szintre, akiben marad egy kicsi az őszinte kisgyerekből.

Amin meglepődtem, hogy a 10 gólos különbség elérésekor nem számoltak rá a nézők a franciákra, úgy tűnik ez nem mindenhol szokás... Az utolsó 10 perc igazi örömjáték volt, pályára léptek azok is, akik addig csak a kispadról szurkoltak. A végeredmény pedig kiütéses, 36-20-as hazai győzelem.

Hazafelé a biciklin azon gondolkodtam, hogy mennyire el vannak kényeztetve a sportbarátok Barcelona-i sportbarátok, fociban, kéziben és kosárban is Európa legjobbjai közé tartoznak. Meg hogy milyen jó lenne kimenni egy Barcelona-Veszprém meccsre, de ez sajnos már nem fog összejönni. Úgyhogy innentől hajrá Barca, nyerjétek meg a BL-t!

Gulyásleves Barcelonában

Bár én csak az indexen követtem az eseményeket, azt így is leszűrtem, hogy az idei március 15-e különösen jó móka lehetett. Bárki megtalálhatta azt a beszédet, tüntetést, ahol a legjobban át tudta adni magát a kora tavaszi munkaszüneti nap gyönyöreinek. Mivel itt ilyesmiről szó sem volt, nekem kellett kitalálnom, hogyan is lehetne megünnepelni március 15-ét. Így aztán összeszedtem minden főzőtudományomat (meg Anya receptjét) és meghívtam a csoporttársaimat egy gulyáslevesre.

A hozzávalókért bevetettem magam a La Boquería forgatagába. Ez a leghíresebb piac Barcelonában, a város turisták által leginkább megszállt részén van. Ennek megfelelően egy csomó stand a két-két kiwi- és banánszelet kis dobozban 3 euroért bizniszre szakosodott. Viszont meglepő módon még itt is vannak olyan árusok, akik a hipermarketekkel versenyképes áron (!!!) árulnak friss zöldséget, gyümölcsöt, húst, sonkát, sajtot és mindenféle tengeri kütyüt. Leginkább arról lehet őket megismerni, hogy nem beszélnek angolul, ők (vagy a családjuk) már réges-rég itt árult, mielőtt Barcelona trendi turista célponttá vált volna. Csak azért, mert időközben a város megváltozott, nem fognak maguknak másik helyet keresni... Sajnos a spanyol tudásom továbbra sem verdesi az eget, de azért kitartóan próbáltam magyarázni ezeknek az arcoknak, hogy mit kérek - végül sikerült is mindent beszereznem.

Azért biztosra mentem, még korábban főztem egy adag gulyást magamnak, és mivel nagyon jól sikerült, belevágtam a 15 fős akcióba. Nem kellett mindent egyedül csinálnom, íme a stáb:

 

Ez én vagyok, a FŐNÖK (miközben a farzsebemből kikandikál a recept)

 

Itt Majával, aki szerb, ezért tudja hogyan kell gulyáslevest főzni

 

Thomas, a házigazda, egy adag krumplival

 

És végül Patrick, aki időnként becsörtetett egy "Hostia puta joder!!" felkiáltással, megkóstolta  a levest és közölte hogy már nagyon éhes.

 

Az est főszereplője, még a krumpli hozzáadása előtt

A gulyásleves elfogyasztása előtt aperitif gyanánt mindenkibe belediktáltam egy feles halmaji barackpálinkát, nos, az étvágyra nem is lehetett panasz :) Az kell mondjam, hogy igazi remekművet sikerült alkotni, Nikos például megkért, hogy fordítsam le neki a receptet angolra.

Természetesen a desszert sem maradhatott el, mindenki kapott egy Túró Rudit - részben kárpótlásul azért amiért végig magyar zenét kellett hallgatniuk, leginkább Kispált, Quimbyt és Budapest Bárt :) Hát mit mondjak, annyira nem voltak elragadtatva, legjobban még a Zagar Wings of Love c. számát szerették. Eléggé meglepődtem, amikor az első dallam után Vasilis azonnal rávágta, hogy ez melyik szám. Aztán kiderült, hogy korábban DJ-ként működött Görögországban, sőt, egyszer majdnem el is ment egy Zagar koncertre (csak kiderült, hogy 40 euro a beugró...).

Miután mindent elpusztítottunk, átvonultunk egy közeli sörözőbe, mert egy korábbi házibuli miatt Thomasnak már van egy rendőrségi figyelmeztetése.  Aki helyesen megtippeli, hogy hány különböző nemzetiség ül az asztalnál, az a vendégem egy sörre Barcelonában :)

Még mindig téli kalandok: síelés Andorrában

Kihasználva, hogy az első héten azért még a tanároknak sincs szívük ránk zúdítani a szokásos házi feladat dömpinget, hétvégén felkerekedtünk és ott hagytuk Barcelonát egy kis időre: Andorrába mentünk síelni. Péntek este indultunk el több mint 80-an (mindenki az évfolyamról jött), a buszon aztán pillanatok alatt kialakult a régi szép időket időző osztálykirándulós hangulat.

 Andorrában vannak hegyek meg sípályák...

... sok napsütés ...

Az Andorrai Hercegségről (Principat d’Andorra) annyit érdemes tudni, hogy Pireneusok közepén fekszik, a hegyek pedig szinte teljesen elszigetelik a külvilágtól. Minden bizonnyal ennek köszönheti, hogy mai napig önálló állam, holott a Nou Camp akkor sem telne meg, ha minden andorrai jegyet venne... Andorra olyannyira hercegség, hogy egyszerre két társhercege is van: a francia köztársasági elnök és Urgell (egy katalán megye) püspöke. Persze ez csak a hagyomány, 1993 óta Andorrában is tombol a demokrácia, van kormány, parlament és több párt is. A természeti adottságaik alapján nem meglepő, hogy nem a nehéziparra szakosodtak, gyakorlatilag az egész ország sípályákból és sífelszerelést áruló üzletekből áll.

 

... és sípályák meg hegyek

ebédszünet az első napon
 

Annak ellenére, hogy viszonylag komoly határellenőrzésen estünk át (gépfegyveres határőrök ellenőrizték a busz papírjait és a csomagtartót is átvizsgálták), nem nagyon éreztem azt, hogy egy másik országban lennék. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy Andorra hivatalos nyelve a katalán, ez pedig Barcelona után nem nagy változás :) Egyetlen fontos különbség volt: bárhol lehet dohányozni. Ezután a hétvége után pláne meg tanultam értékelni azt, hogy Spanyolországban minden étterem, söröző, szórakozóhely füstmentes – remélem, mire nyáron hazaérek, nálunk is működni fog ez a dolog.

ebéd a második napon a jégkunyhó mellett

 

ez a tanulópálya...

  

...ez pedig én vagyok az egyik hegytetőn

A sípálya egyébként tényleg hatalmas. A két nap nem volt elég arra, hogy minden lejtőt kipróbáljunk (és nemcsak nekem, hanem a profibbaknak sem). Az első napon még kevésbé voltam vakmerő, vasárnap azonban csatlakoztam egy nálam jobban síelő társasághoz – néha igencsak küzdenem kellett, hogy leérjek, de persze végül mindig sikerült. Utólag kiderült, hogy az egyik pálya fekete volt, amin lejöttem, na mondjuk ott tényleg a határaimat feszegettem :)

remélem mostanra mindenki kiszúrta gse-s pulóveremet :)

  

vigyázat, hegyek mindenhol!

 Adéu, Principat d'Andorra!

Téli kalandok Barcelonában: Che Sudaka és hóesés

A mai napon a szokásosnál valamivel jobban ráérek blogot írni. Példátlan dolog történt ugyanis: nem elég hogy a hétvégén éjszakánként akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet, ma még a hó is elkezdett esni szállingózni. Ezért tegnap életbe lépett a pre-alert phase of the campus protection plan (gondolom ez olyan lehet, mint az első fokú viharjelzés a Balatonon), ma reggel pedig mindenkit felszólítottak, hogy a rendkívüli körülményekre tekintettel csendben (!!!) menjen haza, az egyetem bezárt. Szerencsére mindez elég korán történt ahhoz, hogy én még el sem indultam... És hogy micsoda tél tombol itt:

No de amiről eredetileg akartam írni: több mint két hét után nem kis mennyiségű karácsonyi finomság elfogyasztása után jöttem vissza Barcelonába január elején. Fel sem merült, hogy unatkozhatnék, ugyanis Imi, Jucus és Dénes már itt vártak. Az egyik este Che Sudaka koncertre mentünk, Jucus összefoglalója (a facebookról loptam) azt hiszem, elég jól visszaadja a hangulatot. :)

előzetes tanulság: sose használjatok google mapet katalóniában :D azt kell elképzelni, hogy elmész vonattal Montmelóba (mondjuk budaörs), ahol a városi sportcsarnokban lesz egy remek ska koncert. a google map azt mondja neked, hogy a dr ferrán u 9 (apparently petőfi utca 9 :S) kb 4 kilométerre van, ami kicsit furcsa, főleg, hogy ki kellett mászni a városkából, át az ipari parkon, a folyó mellett, a járda nélküli autópályaaluljáróban stb, szal nagy nehezen átérünk mint utólag kiderül Parets de Vallés-ba (Törökbálint), ahol a ferrán u 9 alatt egy kedves kis családi házat találunk, amit majdnem 1 óra gyaloglás után nem értékelünk megfelelő eredménynek :S megpróbálunk találni valakit az utcán, mivel én vagyok az egyetlen, aki gagyog "kasztíliaiul", bácsival megpróbálom lekommunikálni, hogy mi van, mondja, hogy ott jobbra, ott balra, és akkor 10 perc. szuper, elindulunk, ő meg utánunk kiabál, hogy gyalog vagyunk?? persze. ja, mert autóval 10 perc, és már integet, hogy gyertek szerencsétlen külföldiek, elviszlek benneteket. A 10 perces úton aztán rendszeres időközönként felkiáltott, hogy "Montmeló!", jelezve, hogy egészen téves elképzeléseink vannak barcelona külvárosainak földrajzáról :S majd megérkeztünk 120 méterre a vasútállomástól, ahol leszálltunk másfél órával korábban :S ezek után meg a pultosokat akasztottuk ki azzal, hogy magában kértük a vodkát, mondjuk nem csoda, mert, ugyanúgy teletöltötték a poharat, mintha vodkanarancsot adtak volna :PP szal ez volt a gigasztori ;)

És akkor a bizonyíték, hogy tényleg ott voltunk a Che Sudaka koncerten (egy kis reklám: február 22-én Anselmo Crew társaságában az A38-on lépnek fel, csak ajánlani tudom - az új albumuk pedig ingyen letölthető a honlapról):