Élet a Tibidabon túl

Hátha van közöttetek, akiket nemcsak a focimeccsek, a kulináris élmények és a kirándulások érdekelnek, írok egy kicsit az egyetemről is. Lassan már több mint egy hónapja elkezdődött a suli, úgyhogy lassan összegyűlt egy posztra való gondolat.

Az egyetem sajnos az isten háta, azaz a Barcelonát körülvevő hegyek mögött van. Így aztán vonatozni kell a belvárosból, egy óra oda, egy óra vissza. Persze ez nem feltétlenül üresjárat, ezt a bejegyzést épp a vonaton írom, miután betoltam két csokis croissant és egy kis jegeskávét :) Szóval az órák az Universitat Autònoma de Barcelona (UAB) campusán vannak. A campus maga nem valami szép (nagy szocreál betonkockákat kell elképzelni), viszont minden megtalálható benne. Több étterem közül is választhatunk, elsősorban a tengeri herkentyűk, saláták és a sült krumpli uralják a menüt. Emellett a hatalmas sportkomplexumot is igénybe vehetjük (azért nem ingyen sajnos). Múlt héten egy elég jó műfüves pályán fociztunk, utána úszás, jacuzzi, és szauna következett, végül a sort két sörrel zártuk. De a falmászástól kezdve a teniszen át a jógáig tényleg mindent lehet csinálni.

Az órák nem valamelyik nagy egyetemi kockában vannak, hanem a Institut d'Anàlisis Econòmica közgazdasági kutatóintézet épületében. Ez abból a szempontból jó, hogy minden óra ugyanabban a teremben van, amit aztán délután is használhatunk – általában ebéd után oda szoktunk visszamenni tanulni. Családias a légkör és így a tanárokkal is könnyebb közvetlen kapcsolatba kerülni, beszélgetni egy kávé mellett a szünetben. Hátrány viszont, hogy a kutatók gyakran rendeznek konferenciákat, workshopokat, amiből nekünk csak egy nagy, ételekkel és italokkal megrakott asztalt látványa jut rögtön a bejárat mellett, ahonnan nem vehetünk el semmit…

Egyszer azért fordult a kocka. Rendeztek nekünk egy rövid évnyitót, amin csak a mi programunk tanárai és diákjai vettek részt. A programigazgató közölte az egybegyűltekkel, hogy nem akar semmit sem mondani, viszont a folyosón már vár minket az enni- és innivaló, úgyhogy menjünk kis és ismerkedjünk egymással kötetlenebb formában. Egy óráig tartott, amíg mindent elpusztítottunk, és közben jelentőségteljesen néztünk a mellettünk elhaladó kutatókra :) Ők ebből valószínűleg semmit sem vettek észre, de mi nagyon jól szórakoztunk.

A közvetlen hangulat egyébként is jellemző. Volt egy másik megnyitó is, amin a teljes GSE közösség részt vett. Öt(!) beszéd szerepelt a programban, ami elsőre félelmetesnek tűnt, de mindegyik vicces és frappáns volt. A legfontosabb szabályok, amikre felhívták a figyelmünket:

• Soha, de soha ne tanuljunk egyedül – egymástól sok mindent megtudhatunk, amit a tanároktól nem
• Soha, de soha ne igyunk egyedül – ezt azt hiszem nem kell magyarázni
• Beszéljünk a tanárokkal – bármikor fordulhatunk hozzájuk, nem fognak minket elhajtani.
• Szurkoljunk a Barcelonának – a végén úgyis ők nyernek, felesleges a Real Madriddal frusztrálni magunkat

Ezután pedig megint csak fogadás következett a szokásos menüvel: serrano sonka, tortilla, machengo sajt, tonhalas szendvics, sör, bor, cava (ez a katalán pezsgő), aznap este nem kellett vacsorázni…

A spanyolok szeretnek ünnepelni, ugyanis szerveztek egy harmadik megnyitó ünnepséget is. Ezt csütörtök délben tartották, át kellett miatta rakni néhány órát, de ez sem zavarta őket. Ez volt a hivatalos megnyitó, ennek megfelelően elég unalmas volt. Bár az tetszett, hogy Katalónia elnöke is ott volt. És ha már meghívták, akkor minden második mondatába belefűzte az „Our country, Catalunya” fordulatot – mintha Spanyolország, mint olyan nem is létezne. 

Azért pár szót csak írok az órákról is. Egyelőre négy tantárgyam van: mikro, makro, ökonometria, és egy számítógépes óra, ahol a Matlab-bal és a Stata-val ismerkedünk. Bár jó néhány dologról már hallottam a közgázon, azt hiszem sok mindent jobban megértettem. Egészen alapvető dolgokat is nagyon alaposan és jól felépített struktúrában adnak elő, ami rávilágít sok mindenre. Ingyen ebéd viszont nincsen, minden héten minden tárgyból kapunk házi feladatot. Ez elsőre nem feltétlen tűnik soknak, de a legelső, a tanár elmondása szerint könnyedebb mikro házi három A4-es oldalnyi kérdésből áll. Szóval azért elszöszölünk vele, mire nagyjából minden feladatot megcsinálunk, íme egy kép, mi marad utánunk, ha befejeztük aznapra a közös tanulást:

(C) Jennifer Evans Riphagen

A házi feladatok néha már-már életre kelnek. Volt olyan, akinek az az érzése támadt, hogy miután két estét és egy egész hétvégét együtt töltöttek, egész komoly párkapcsolat alakul ki közte és az ökonometria házi között… Eközben a második makro feladatsor épp egy Gaudí túrán vesz részt: 

Finomságok Katalóniából

Ha már itt vagyok Barcelonában, próbálok minél többször olyan ételeket enni, amiket otthon nem tudok, vagy legalábbis nem szoktam. Ez nem is túl nehéz, még az egyetemi menzán is mindig találok valami különlegeset, kedden például bébi polipot ettem. A városban pedig kismillió hely kínálatából válogathatok, a spanyolok ugyanis nagyon gyakran járnak étterembe. Ami azt illeti, válogatok is rendesen, ebből következik egy kis ízelítő – sok képpel és kevesebb szöveggel.

 

Rögtön elsőnek egy kép a legendás Bar Celta Pulperíából: patatas bravas (sült krumpli salsa szósszal), chorizo (kolbász) és calamari a la romana (tintahalkarika). A fotós nem volt elég gyors, mire előkapta a gépet, már alaposan megdézsmáltuk a tapasokat :)

Íme egy tökéletesen véletlenszerűen kiválasztott tapas bárban elköltött kiadós vacsora. Paella tengeri herkentyűkkel, empanadas (tonhalkrémmel töltött pite), calamari, patatas bravas (ezúttal salsa és fokhagymás szósszal), valamint tortilla de patata (krumplis hagymás rántotta). És persze az elmaradhatatlan barcelonai sör, az Estrella Damm.

Találtam egy tapast bárt, ahol kis adag tapasokat adnak elég olcsón, így sok mindent meg lehet kóstolni. Itt éppen paradicsomos olivás kenyér,  kecskesajt, kecskesajttal töltött paprika, calamari és végül szintén sajttal töltött, rántott jalapeno paprika a menü. Hozzá pedig egy pohár riojai bor és sangria.

Ránézésre sárgadinnye, ízre elég nehezen meghatározható, valahol félúton a sárga- és a görög dinnye között.

Ez az izé a kókuszpálmán terem, állítólag ez a virága (amit én továbbra is nehezen hiszek el...). Állaga a kiwihez, ízre talán a szőlőhöz hasonlít.

Egy újjabb kép a Pulperíából: két szélen chocos (ez is tintahal) és patatas bravas, középen pedig a fő attrakció: pulpo a la gallega, azaz polip galíciai módra.

 

A legtöbb étteremben van napi menü, ami előételből (primero), főételből (segundo), kenyérből, desszertből és italból áll. Az első képen a két primero látható: lasagne és kagyló. A segundo pedig: nem túl izgalmas csirkehús sültkrumplival, viszont nagyon finomra megsütött paprikával, illetve nyelvhal (lenguado) salátával

Ó igen, egy saját készítésű vacsora: rákfarokkal és kagylóval felturbózott paradicsomos tészta, manchego sajt és olivás, citromos zöldsaláta. Hozzá természetesen egy üveg riojai bor (az utcasarkon pont van egy borkereskedés, ebből a szempontból is kiváló helyen lakom :)).

 

A helyszín ezúttal Barceloneta, közel a tengerparthoz és a kikötőhöz. Az elmaradhatatlan patatas bravas mellett csupa különlegesség: kecskesajt salátával, bacalao-ból (tőkehal magyarul, azt hiszem) készített gombóc és középen cápahús. Nekem az utóbbi ízlett a legjobban, hihetetlenül puha és omlós volt. És végül két pohár cava (katalán pezsgő).

Call me simply Mr. Y2086329-J

Ha valaki Barcelonába jön nyaralni néhány hétre, akkor a város tárt karokkal és rengeteg élménnyel fogadja. Ha azonban külföldiként szeretnél egy kicsit letelepedni, mondjuk mert tanulsz vagy dolgozol itt, akkor meggyűlik a bajod a bürokráciával – végül is ez is egyfajta élmény.

A kulcsszó a NIE, vagyis Número de Identidad de Extranjero. Minden külföldinek, aki huzamosabb időt tölt itt, regisztrálnia kell a rendőrségen. Kapunk egy számot, ami később még hasznos is lehet – pl. csak ezzel tudjuk használni a közbringa rendszert. EU-s állampolgárként csak az útlevélre/személyire és 10 euróra van szükség, így elsőre nem tűnt nagy falatnak az egész. Sőt, nekünk még azzal is könnyebb volt a helyzetünk, hogy az egyetemen előre megkaptuk a vonatkozó formanyomtatványt.

Ez nagy szerencsének bizonyult, merthogy ez a papír csak katalán nyelven létezik. Érted, az ide érkező külföldiek biztos mind tudnak katalánul… Az irodában lehet kérni angol változatot, ez viszont csak nyomokban emlékeztet az eredeti katalán verzióra, így sokat nem segít a kitöltésben.  Én végül José, a valenciai csoporttársam segítségével ugrottam át ezt az akadályt.

Az igazán nagy móka azonban csak ezután következett: be kellett jutni az irodába. 9 és 2 között vannak nyitva, én a biztonság kedvéért 8-ra odamentem, mert hallottam, hogy nagy sor szokott lenni. Ezt mások is így gondolták, mert reggel 8-kor már kb. 100 fős sor állt az utcán. Végül 9:30-kor jutottam el a küszöbhöz, ahol közölték velem, hogy sajnos mára már minden sorszámot kiadtak, nem áll módjukban fogadni, jöjjek vissza egy másik nap. És adtak egy tippet: érdemes legkésőbb 7-re odaérni… Ezen még a sokat látott venezuelai csoporttársam is kiakadt, mondván náluk is órákat kell sorban állni az utcán, utána kiderül, hogy nem lehet elintézni – majd a megfelelő összeg zsebe csúsztatásával mégiscsak megoldódik minden. Azt hiszem szükségtelen részleteznem, hogy pl. a svájci srác milyen szinten állt értetlenül az eljárás előtt. 

Úgyhogy legközelebb már 7 órakor ott álltam az utcán. Csodák csodájára kaptam is sorszámot, majd bent gyorsan megértettem, miért nem halad a dolog. 8 ablaknál lehetett intézkedni, ebből 4(!) működött. Miközben 100 ember állt kint az utcán… Később azt is megtudtam, az ügyintézők egyik fele 11-től, a másik fele 12:30-tól lelép egy laza másfél órás ebédszünetre.

És itt még messze nem volt vége a történetnek. A 10 eurót ugyanis nem lehet helyben befizetni, semmilyen formában. El kell menni egy tetszőleges bankba, és ott kell fizetni. Nekem viszont órám volt, úgyhogy aznap már nem volt időm visszamenni a befizetést igazoló papírral. Igen, ez azt jelenti, hogy még egyszer oda kellett mennem reggel 7-re sorban állni. Összesen végül mintegy 7 órát töltöttem el az iroda közvetlen közelében várakozva, miközben elolvastam James Clavell Tajpan c. könyvének második kötetét (527 oldal) és több mint 300 dollárt nyertem az iPodon lévő pasziánsszal. Az egyetemi megnyitó alkalmával mindenesetre megnyugtattak minket, hogy erre az egészre később igazi kalandként fogunk visszaemlékezni…

Adéu, Hongria!

Először tavaly nyáron jártam Barcelonában. A tengerpart, a látnivalók, az ételek és italok, a pezsgő hangulat egyből lenyűgözött. Már akkor tudtam, hogy egyszer szeretnék ide visszatérni. Ami aztán hamarabb valóra vált, mint gondoltam volna, rátaláltam ugyanis a Barcelona Graduate School of Economics-ra. Az egyetem neve is nagyon fancy, a szak, ahová jelentkeztem, nem kevésbe: Macroeconomic Policy and Financial Markets. Ezt a képzést mintha nekem találták volna ki, a közgazdaságtannak arra a részére fókuszál, ami engem érdekel, és amit a munkám során is használok.

Ezután már gyorsan mentek a dolgok: angol tanulás, TOEFL, ajánlólevek, CV, statement of purpose… És hirtelen április lett, én pedig kaptam egy emailt, hogy felvettek! :)

Szeptember 5-én reggel indultam neki a nagy útnak. Hogy milyen érzéssel? Azt hiszem, leginkább álmos voltam. Nem elég, hogy a repülő reggel 6-kor indult, két nappal korábban fergeteges búcsúbulin vehettem részt, amit aztán nem sikerült teljesen kipihenni a hétvégén :) Nagyon köszi mindenkinek, hogy eljöttetek, remélem Ti is jól éreztétek magatokat. Így utólag és jó messziről már bevallhatom, hogy a szendvicseket nem én, hanem Gyöngyi és Dee csinálták, valószínűleg így mindenki jobban járt :) Íme néhány kép az estéről, a többit megtaláljátok itt:

  Nyugi srácok, nem felejtem el a macit, ti csak tartsátok a forintot

A bögrét minden órára viszem magammal, így egyrészt mindig hozzájutok a szükséges koffeinhez, másrészt hátha ti is felszedtek valamit a Slutsky-mátrixról

 Nem akarom megszámolni, hányféle innivaló bukkant fel az este folyamán

One more drink, Lacikám?

Camp Nou Experience: FC Barcelona - AC Milan

Barcelonában különösen fontos az emberek számára a futball. Nemcsak a világ legnépszerűbb sportját jelenti, hanem a katalán öntudat, a (Real) Madrid által megtestesített központi kormányzattal szembeni ellenállás kifejezésének egyik zászlóshajója is. Bár a Franco-korszak elnyomásának már jó ideje vége, az elmúlt 2-3 évtizedben a város gazdasági, kulturális és politikai értelemben is sokat lépett előre, a Barca iránti rajongás mit sem változott. A legjobb példát erre talán tavaly, a 2010-es világbajnokság alatt láttam: bár a spanyol válogatott nagyrészt a Barcelona játékosaiból állt, és a helyiek szorítottak is a VB-cím megszerzéséért, az itt töltött egy hét alatt szinte senkit sem láttam spanyol válogatott mezben, mindenki gránátvörös-kékbe öltözött a meccsek alatt. 

A Barcelona pedig legszebb napjait éli, az elmúlt 6 évben háromszor is elhódították a Bajnokok Ligája serlegét. És ami ennél is sokkal fontosabb, az utóbbi időben rendre borsot törnek a Real Madrid orra alá. A Madridban aratott 6-2-es, vagy a hazai pályán elért 5-0-s győzelemre örökre emlékezni fognak a szurkolók. 

Az egész történetben számomra az az igazán csodálatos, ahogy a helyi kötődésre építve sikerült felépíteniük egy globálisan sikeres márkát. A csapat gerincét saját nevelésű, többségében katalán játékosok alkotják, és az edző, Pep Guardiola is katalán. Ez is nagyban hozzájárul a helyiek csapat iránti rajongásának fenntartásához. A jól menő futball-bizniszből pedig a város is profitál azzal, hogy ügyesen bevonja a turizmus iparba: egyrészt a sikerek világszerte jó reklámot jelentenek a városnak, másrészt a szuvenír boltok forgalmát is jelentősen növeli az ezerféle relikvia árusítása. 

Az pedig ezek után már szimplán csak piszok mázli, hogy Barcelona szurkolóként pont ebben a városban töltök egy évet. Hogy miért és hogyan jutottam el ide, arról majd egy másik posztban... 

Mindenesetre azt már az utazás tervezgetésekor eldöntöttem, hogy a Barca-meccseken nem fogok spórolni. Így aztán rögtön le is csaptam az első lehetőségre, ami elég erős kezdést ígért: FC Barcelona – AC Milan a Bajnokok Ligája csoportkörben! Bár ezeknek a csapatok csak később kezdődik el igazán a sorozat (a csoportból való továbbjutás nem is lehet kérdésese), nem árt rögzíteni, hogy a BL címvédő fogadta az olasz bajnokot. Ennek megfelelően persze a jegyárak az egekben, így csak a legfelső szektor jöhetett szóba. 

Persze ezzel is nagy királynak érezhettem magam :) A ráhangolódás jegyében egész nap a Barca mezemet viseltem, így a csoporttársaim számára is hamarosan kiderült, hogy én bizony nem holmi bárban, hanem a Camp Nouban fogom nézni a meccset. Áhítattal vegyes csodálattal néztek rám, és érkeztek viszonylag komoly felajánlások is a jegyemért cserébe :) 

A meccsre Gergővel mentem, aki szintén a GSE-n tanul. Valami csoda folytán sikerült egymás mellé jegyet szereznünk, ez tényleg fényévente jön össze. A kezdés előtt a stadion melletti pázsiton letelepedve bedobtuk a kötelező Estrella Damm sört (Barcelonában főzik és a csapat egyik főszponzora), majd elindultunk megkeresni a bejáratot. Egy közepes nehézségű lépcsős túra után értünk fel a helyünkre, ahol nem kis látvány fogadott bennünket: 

Bár a stadion még csak félig telt meg, már ekkor is impozáns látványt nyújtott (a meccs kezdetére majdnem 90.000 néző gyűlt össze). És annak ellenére, hogy a lehető legmesszebb ültünk a pályától, remekül lehetett látni mindent. Neki is láttunk fényképeket csinálni, ha már egyszer regisztráltam a facebookra, akkor ezt nem hagyhatom ki :)

A mérkőzést a Milan-szurkolók stílusosan a „Real Madrid, Real Madrid” skandálásával kezdték, amivel villámgyorsan leküzdötték magukat a népszerűségi lista utolsó utáni helyére. Azonban még egy rendes füttykoncertre se volt idő, a vendégek máris megszerezték a vezetést, Pato lépett ki a védők között és magabiztosan használta ki a ziccert. Mindössze 26 másodperc telt el eddig… Ezután persze hazai fölény következett és bár a nyomás nem volt fullasztó, jöttek a helyzetek. Pedro még a szünet előtt egalizált Messi zseniális elfutása után, majd a második játékrész elején Villa varrt be egy szabadrúgást. Utóbbit Gergő a sokmilliós objektívvel rohangáló fotóriportereket megszégyenítő módon örökítette meg:

A stadion méreteihez képest viszonylag kis számú B-középpel rendelkezik a Barcelona (ennek oka részben, hogy az egyik legszervezettebb ultra csoportot kitiltották a stadionból). Ezzel együtt a hangulatra nem lehetett panasz, a körülöttünk ülő szurkolók sokszor kezdtek spontán tapsolásba vagy éneklésbe - mondanom sem kell, szigorúan katalánul. A második félidő közepén pedig majdnem felrobbant a stadion: csereként pályára lépett a csupaszív csapatkapitány, Carles Puyol, amit felállva ünnepelt a közönség – fantasztikus, hátborzongató érzés volt.

A Barcelona a vezetés megszerzése után visszavett a tempóból, ami persze a végén megbosszulta magát, az utolsó perben Thiago Silva fejelt gólt egy szögletet követően. A Milan az első és az utolsó percet leszámítva szinte semmit sem csinált, mégis pontot szereztek. A Barca viszont csak saját magát hibáztathatja, amiért nem hajtott rá a meccset végkép eldöntő, harmadik gól megszerzésére, hanem megpróbálta ellazázni a dolgot. 

A nagy katarzis így elmaradt, de ezzel együtt is hatalmas élmény volt! És a show pörög tovább: szeptember 25-én a Barcelona - Atletico Madrid rangadót sem rendezik meg nélkülem :)