Bár a tengerben fürdeni most már csak a legbátrabbaknak ajánlott, Barcelonában a november is kellemes időt jelent. Ilyenkor pedig kirándulni kell! Ezért aztán amikor Peti és Emese itt töltött egy hetet, az utolsó nap meglátogattuk a Montjuic-ot, ami nagyjából a Gellért-hegy helyi megfelelője: közvetlenül a központ mellett van, nagyon szép a kilátás a városra és a spanyol megszállók anno építettek a tetejére egy erődöt, ahonnan könnyen lehetett ágyúzni a várost.
A hegytetőre a Teleferico Montjuic kabinjában jutottunk fel, már az úton is lenyűgöző volt a látvány:
Fent a várból tényleg az egész várost lehet látni. Egyik irányban a tenger, először a teherkikötő, aztán a szállodák, vitorlások és a messze a távolban a homokos tengerpart:
Másik irányban pedig a város, a most épp nem túlságoson lobogó, ámde elmaradhatatlan katalán zászló és mi hárman:
Aztán egy kis idő után, amíg Petiék a fotózással voltak elfoglalva, én megpihentem egy ágyú mellett - amire igencsak szükségem volt az előző nap után. Az okok az Universitat Autonoma Festa Major nevű rendezvényében keresendők. A Festa Major egy hatalmas buli, amit az egyetem diákjai szerveznek. Nem a HÖK, hanem a diákok: ők árulják a kaját, piát, ők építik a színpadokat, ahol egyetemi zenekarok zenélnek. A buli kora délután vette kezdetét, 7 órakor már a bárpulton táncolásnál jártunk. Én pedig mindezt jó érzékkel megfejeltem egy üveg szabolcsi házi pálinkával - amit persze messze nem egyedül fogyasztottam el, de azért sok emberrel koccintottam :) A különböző helyről származó emberek közötti különbségek a pálinka kóstolással gyönyörűen kijöttek, Irina (román), vagy Erblin (albán) csettintett, hogy milyen finom, míg Carlos (Venezuela) komoly harcot folytatott az életben maradásért... Egy szó mint száz, másnap jól jött egy kis pihenő az ágyú mellett.
Ezután lefelé vettük az irányt, nehéz ezt egy blogban visszaadni, de a kilátással továbbra sem tudtunk betelni. A Sagrada Familia már most is uralta a látképet - húsz év múlva ez még inkább igaz lesz, addigra a tervek szerint a jelenlegieknél kétszer nagyobb középső torony is elkészül majd.
A Montjuic-ot nemcsak a kilátás miatt érdemes felkeresni: a hegy oldalában rendezték az 1992-es olimpiát, aminek a város nagyon is sok mindent köszönhet. Korábban szinte üresen álló területek népesültek be, és a nemzetközi vérkeringésbe is ekkor lépett be igazán Barcelona. Nehéz elképzelni a jelenleg rendkívül trendi városról, hogy 20 évvel ezelőtt csak az olcsó tengerpartra vágyók jöttek ide látogatóba... Az olimpiai stadion előtt néhány lábnyomra bukkantunk, íme egy kép a Nadal-rajongók kedvéért:
A stadion pedig egész egyszerűen gyönyörű. Az 1936-os olimpiára építették, amit aztán a polgárháború miatt nem tudtak megrendezni. A Franco-éra nemzetközi elszigeteltségében szó sem lehetett olimpiai rendezésről, így Barcelona több mint fél évszádig, egészen 1992-ig várt az újabb lehetőségre. Hogy mennyire fontos mérföldkő volt a város életében az olimpia, azt jelzi, hogy a Font Magicat (mágikus szökőkút, szintén a Montjuic lábánál) mind a mai napig az olimpia hivatalos dalával fejezi be a műsort. Itt rendezték az olimpiát:
És igen, az olimpiai stadion mellett, november 11-én jégkrémet eszünk :)
A kirándulásnak a mágikus szökőkút adott méltó befejezést. A jó idő azonban nem ért véget, másnap a La Mola meghódítása következett, erről rövidesen új posztban jelentkezek.
Ha valakinek feltűnt, hogy a korábbiakhoz képest mennyivel jobbak a fényképek, nos, annak jár egy Bambi: a képeket nagyrészt Peti készítette (és akkor még nem láttátok a többi 1044-et, amit Barcelonában csinált... :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése