Adeu Barcelona, Adeu Catalunya!

A Barcelonában töltött 10 hónap alatt egy pillanatig sem unatkoztam:

• elkészítettem több tucat házi feladatot
• írtam több ezer sor Matlab-kódot
• közlekedtem vonattal, autóval, repülővel, busszal, metróval és biciklivel
• ettem annyiféle tapast, hogy meg sem bírom számolni
• ittam sört, bort, cavát, pálinkát, kirsch-tt, fernet-t, mojitót és mindenféle chupitót
• mások mellett láttam élőben Manu Chaot, Iggy Popot, a Gogol Bordellot, Goran Bregovicot, és a Che Sudakát
• mások mellett láttam élőben Messit, Guardiola-t, Iniesta-t, Drogba-t és Cristiano Ronaldo-t
• futottam sok-sok kilométert a tengerparton, a városban, Sarriában és a Tibidabo oldalán
• sok sok órát töltöttem a Xampaneriában, a Quimet i Quimet-ben, a Rabipelaoban, a Bacoában, az Espitben, és persze a Placa Cívica varázslatos éttermében
• a Hostel Balázsban vendégül láttam Anyát, Apát, Mártit, Petit, Emesét, Imit, Jucust, Dénest, Gyöngyit, Kobát, Andrist, Zsuzskát, Romaint, Julit, Bandit, Vikit, Győzőt, Ágit, Bálintot, Bogit, Böbit és Pistit
• és ami a legfontosabb, megismertem egy csomó nagyszerű embert

The proof of not being bored

Con el Bicing en mi corazón - inspired by the streets of Barcelona

I spent 10 months in Barcelona and was not bored for even one second:

• handed in dozens of problem sets
• wrote couple of thousands lines of  Matlab code
• travelled by train, car, bus, plane, metro and bike
• ate so many different kinds of tapas that i can't even count them
• drank cerveza, vino, cava, pálinka, kirsch, fernet, mojito and a bunch of chupitos
• among others I saw live Manu Chao, Iggy Pop, Gogol Bordello, Goran Bregovic and Che Sudaka
• among others I saw live Messi, Guardiola, Iniesta, Drogba and Cristiano Ronaldo
• ran a lot of kilometers on the beach, in the city, in Sarria and on Tibidabo
• spent many hours in the Xampaneria, Quimet i Quimet, Rabipelao, Bacoa, Espit, and in the wonderful restaurant at Placa Cívica
• Hostel Balazs provided accomodation for Mum, Dad, Márti, Peti, Emese, Imi, Jucus, Dénes, Gyöngyi, Koba, Andris, Zsuzska, Romain, Juli, Bandi, Viki, Győző, Ági, Bálint, Bogi, Böbi and Pisti
• and the most important, I met a lot of awesome people

Estadios en Espana

Amikor nekivágtam ennek az egy évnek, megfogadtam, hogy kimegyek meccsre amilyen gyakran csak tudok. És nemcsak Barcelonában, hanem minél több városban. Ebben a posztban igyekszem egy csokorba gyűjteni azokat a stadionokat, amikbe eljutottam. 

Madrid - Santiago Bernabeu

Egy kis csalással indítok, Madridban ugyanis még 2008-ban jártam. Bár csak pár napot voltunk ott, szerencsére pont rendeztek bajnoki fordult, így ki tudtam menni a Real Madrid - Athletic Bilbao meccsre. A stadion már üresen is impozáns képet nyújtott. Nem véletlenül, Spanyolország második, Európa harmadik legnagyobb stadionja (legalábbis a wikipedia szerint).

Bilbao - San Mamés

Mamés egy keresztény mártír volt, akit a rómaiak az oroszlánok elé vetettek. Róla nevezték el azt a templomot, ami a stadion közelében áll - így kapta meg ugyanezt a nevet a stadion is. A helyiek sokszor csak Katedrálisnak hívják - egyszerre utalva a név eredetére és arra, hogy számukra az Athetic Bilbao már-már vallásos rajongás tárgya. Nem számít hogy süt a nap vagy esik az eső, nyer a csapat vagy veszít, a remek hangulat és a telt ház mindig garantált. Ezt én is megtapasztaltam, bár a csapat simán kikapott 3-0-ra a Valenciától, a meccs végén a játékosok vastaps közepette vonultak be az öltözőbe.

Sevilla - Benito Villamarín

Sevillában két első osztályú csapat van és mindkettő saját pályán játszik. Azt pedig a saját bőrömön tanultam meg, hogy ez nem minden, van egy harmadik stadion is a városban. Néhány csoporttársammal néztük együtt a Spanyolország-Kína felkészülési meccset az EB előtt, és nem tudtuk, hogy hol játszanak. Osvaldo Sevillát tippelte, én viszont, mivel voltam mindkét sevillai stadionban, biztos voltam benne, hogy nincs igaza. Annyira biztos, hogy fogadtam is 6 sörben - aztán persze kiderült, hogy pár éve szerettek volna olimpiát rendezni, és építettek egy 70 ezres stadiont.

A Real Betis hagyományosan a szegények klubja volt, ma már azonban nincs igazán ilyen különbség a két sevillai csapat között. A stadion eléggé eklektikus, olyan mintha véletlenszerűen dobálták volna egymásra a különböző lelátó részeket. A meccs maga mérsékelten indult izgalmasan, de aztán belejöttek a hazaiak és egy 3-0-ás győzelemmel küldték haza a Villarealt (akik aztán ki is estek végül).

Sevilla - Ramón Sánchez Pizjuán

A városi rivális Sevilla FC meccsére is kijutottunk az andalúziai körutunk során, és mivel potyogtak a gólok rendesen (Sevilla-Rayo Vallecano 5-2), azt hiszem még Anya sem unatkozott :)

Malaga - La Rosaleda

Minden bizonnyal a malagai futball aranykorát éljük majd a következő években. A klubbot nemrég megvásárolta egy arab sejk, aki nem sajnálja a pénzt a csapat megerősítésére. A projekt jól halad, negyedik helyen végeztek a bajnokságban, így indulhatnak a Bajnokok Ligája selejtezőben. Meccs sajnos nem volt, de a stadionba azért be tudtunk menni körbenézni.

 

A város neve Malaka volt a római időkben, erről kapta a nevét a helyi ultracsoport. Egy jó tanács: ha valaki Görögországba megy, az IMF és a Merkel mellett a Malaka szóval is óvatosan bánjon!

Barcelona - Estadi Olímpic Lluís Companys

A Montjuic oldalán található stadiont (mint annyi minden mást a környéken) az 1929-es világkiállításra építették. Az eredeti tervek szerint itt rendezték volna az 1936-os olimpiát, a polgárháború azonban ezt meghiúsította. A névadással is erre emlékeznek, Lluís Companys Katalónia elnöke volt, akit 1940-ben Franco katonái kivégeztek a Montjuic tetején álló várban.

Barcelona végül egy fél évszázadnyi várakozás után 1992-ben adhatott otthont az olimpiának. Hogy mekkora mérföldkő volt ez az esemény a város életében és fejlődésében, azt jól mutatja, hogy a mágikus szökőkút minden nap az olimpia hivatalos dalával fejezi be a műsort.

A stadion különösen kívülről gyönyörű, egy palotára hasonlít. Ma is gyakran rendeznek itt mindenféle eseményeket, pár nap múlva például junior atlétika VB-t. Korábban a másik barcelonai focicsapat, az RCD Espanyol is itt játszott, de nekik túl nagy volt, ezért nemrég elköltöztek.

Barcelona - Estadi Cornellà-El Prat

Az RCD Espanyol új, szupermodern otthona, amit 2009 óta használnak. Ide Mártit is elhoztam, együtt néztük meg az 1-1-re végződő Espanyol - Sevilla meccset. 

Barcelona - Palau Blaugrana

Bár messze a foci a legnépszerűbb, az FC Barcelona több más szakosztályt is működtet. Méghozzá elég sikeresen, a kosár-, a kézilabda- és a futsal csapat is bajnok lett idén Spanyolországban (amellett, hogy mindhárom a legszűkebben vett európai elitbe tartozik). Ezeknek a csapatoknak a 7500 fős Palau Blaugrana ad otthont, közvetlenül a Camp Nou mellett.

Barcelona - Galatasaray 79-50, kosárlabda Euroliga

 Barcelona - Murcia 4-1, futsal bajnoki döntő

 Barcelona - Montpellier 36-20, kézilabda Bajnokok Ligája

A megunhatatlan Barca-induló

Barcelona - Camp Nou

És végül a Camp Nou, ahol összesen 7 meccsen keresztül nézhettem élőben a világ jelenlegi legjobb csapatát. Nos, az sem véletlen, hogy a blog első bejegyzése is innen tudósított :) Láttam, ahogy földbe döngölik a bajnoki ellenfeleket, kiejtik a Real Madridot a kupából, kiesnek a Chelsea ellen a BL-elődöntőben és véget nem érően búcsúztatják a négy év alatt legendává váló Pep Guardiolát. Leginkább a Camp Nou-ban tett látogatásoknak köszönhetem azt is, hogy Silva-t leszámítva az EB-győztes, korszakos spanyol válogatott minden fontos játékosát láttam élőben játszani.

Elsősorban azonban nem eredményekre, hanem pillanatokra fogok emlékezni. Arra, amikor Messi egyedül elindul a labdával öt védő ellen, még a félpályánál tart, de a nézők már emelkednek fel a székükből, mert úgy érzik, hogy gólhelyzet van. Vagy amikor a spanyol válogatott egyik EB-meccse után énekeljük a Barca-indulót a metróban és egy öreg katalán bácsi csatlakozik hozzánk. Vagy amikor a Chelsea ellen Juan Mata minden egyes labdaérintésénél hallom, hogy "puta espanol de mierda!". Vagy arra, hogy ülök a stadionban és nem hiszem el, hogy létezik annyira zseniális játékos, mint Andrés Iniesta (ez mondjuk nem csak egy pillanat - azóta sem hiszem el).

Debrecen - ?

A poszt ötlete egyébként akkor született meg, amikor májusban volt szerencsém élőben megtekinteni a Honvéd-Debrecen magyar bajnoki mérkőzést. Mit is mondhatnék, remélem előbb-utóbb eljutunk oda, hogy a Lokinak is lesz egy olyan stadionja, ami akár be is férne egy ilyen összeállításba.

La Mercé

Fesztivál mindenhol

Spanyolországban minden régiónak megvan a saját fesztiválja. Ezek több napig tartó rendezvények, amikor külső szemlélő számára érthetetlen dolgokat csinálnak. Zaragozában például a diszkóból érkezve bikával fogócskáznak, Valenciában paradicsommal dobálják egymást, Andalúziában bibliai témákat megörökítő hatalmas szobrokat visznek körbe a városban (a szobrokat elég ijesztő, hegyes csuklyás ruhába öltözött emberek kísérik, ők azokat a katonákat jelképezik, akik közreműködtek Jézus keresztre feszítésében, és ezért szégyenükben eltakarják az arcukat - a Ku Klux Klán tőlük vette az egyenruháját). És hogy mindezt miért csinálják? "Hát, ezt csináltuk tavaly is, meg tavalyelőtt is, szóval idén is csináljuk" - nagyjából ez lenne egy spanyol válasza. Természetesen Katalónia sem marad ki a sorból - következzék egy rövid beszámoló a 2011-es La Mercéről.

Bemelegítés - La Diada

Katalónia szeptember 11-én tart nemzeti ünnepet. Ez a nap az évfordulója annak, hogy miután rossz oldalra álltak a spanyol örökösödési háborúban, a spanyol hadsereg elfoglalta Barcelonát. Kicsit bizarr a dolog, olyan, mintha mi nem március 15-ét ünnepelnénk, hanem a világosi fegyverletételt. Ezen a napon mindenki összevissza közlekedik a városban (főleg kismotorral), miközben valamilyen módon katalán zászlót erősít magára. Leginkább természetesen a csillagos verziót, a függetlenség pártit.

A hivatalos (katalán) állami ünnepséget az Arc de Triomf tövében tartják. Amint az a képen is látszik, az aktuális katalán kormány úgy döntött, hogy a hivatalos (csillag nélküli) helyett a függetlenség párti zászlóval díszítik fel a diadalívet... Az ünnepségen hagyományosan részt vesznek az FC Barcelona szakosztályainak (foci, futsal, kosár, kézi) csapatkapitányai is. A klub ugyebár fontos szimbóluma a katalán nemzettudatnak, azt azonban nem egyszerű követni, amikor a magyar származású, de tíz éve Barcelonában élő, már-már katalánnak tekintett és a spanyol nemzeti csapatba pályázó Nagy László is fellép, majd nem sokkal később úgy dönt, hogy hagyja a francba az egészet és inkább hazajön a Veszprémbe és a magyar válogatottba. Nemzeti identitás 2011-ben...

Tűzijáték mindenhol

Két héttel később pedig kezdetét vette a La Mercé, ami a válság okozta takarékoskodási kényszer miatt most csak 4-5 napig tartott. Azért arra csak futotta, hogy minden nap néhány Sziget nagyszínpad kaliberű zenekar adjon ingyenes koncertet... Fellépett többek között a Mando Diao is, akik azonban nem voltak teljesen tisztában azzal, hogy hol is játszanak. Az első szám után ugyanis az énekesnek sikerült a "Hey everybody! We are very happy to be here in Spain..." mondattal köszöntenie a közönséget, akik ezt nem vették túl jó néven, füttykoncert, dobálás - és ráadásul még az eső is eleredt. 

Az igazi, hagyományőrző elemeket arról lehetett felismerni, hogy valamilyen piromán tevékenység kapcsolódott hozzájuk. Minden este hatalmas felvonulásokat tartottak, ahol mindenféle hatalmas bábukat cipeltek a vállukon, királyt, királynőt, kalózt, és rengeteg sárkányt. Itt például egy kisebb városrész (Poblenau) sárkányai láthatók.

Nem nehéz kitalálni, melyik sárkány lány és melyik fiú

A bábukat kivitték a tengerpartra, ahol aztán mindenki letelepedett a homokba és együtt néztük a tűzijátékot. A legjobb rész az volt, amikor a tengerbe lőttek rakétát, ami a vízbe csapódva robbant fel és lőtte szét a fényeket.

A legnagyobb felvonulás a Carrefoc, amit egy, a belvárost átszelő széles úton tartanak. Itt aztán az összes sárkányt felvonultatják, akik kitartóan okádják a tüzet. Hogy biztos jusson mindenkinek, különböző jelmezekbe beöltözött emberek kísérik őket hosszú botokkal, aminek a végére csillagszórót rögzítenek. Mint amit mi is használunk karácsonykor, csak meg kell szorozni hússzal. Hogy miért jó a csillagszóró zuhatagban állni, azt nem igazán tudom, de a helyiek valamiért borzasztó lelkesek lesznek tőle. Persze a dolog nem teljesen veszélytelen (a videó alapján ezt hiszem, ezt nem kell sokat magyaráznom), ezért mindenféle, házilag eszkábált védőruhát vesznek fel. A rövidnadrág-póló-sapka-sál-hegesztőszemüveg kombináció például elég népszerű volt.

A La Mercé utolsó felvonását a Placa Espanya-n, a mágikus szökőkút előtti téren tartják, egy legalább félórás szökőkút-zene-tűzijáték előadást láthatnak a résztvevők. A legvégén pedig mindenki csillagszórót gyűjt egy . Szó szerint mindenki, a mellettünk álló néni például hozott vagy négy csomaggal, amiből nekünk és a többi felkészületlen külföldinek is jutott.

Végszó

Miközben remekül szórakoztam a La Mercé alatt, azért elgondolkodtam, hogy mégis mire jó ez az egész? Miért vesznek részt fiúk és lányok, öregek és fiatalok, katalánok és spanyolok egyforma lelkesedéssel ezekben a legalábbis szokatlan és fura dolgokban? A választ nem tudom, bár az biztos része a dolognak, hogy az összes ilyen megmozdulás, legyen az állami vagy vallási ünnep, kivétel nélkül mindig bulizással végződik. És igen, ebben sem csak a fiatalok vesznek részt, nagymama sörrel a kezében az utcán éjfél után - ez errefelé teljesen megszokott. 

Miközben nálunk még a húsvéti locsolkodás is kezd kimenni a divatból (pedig az hatalmas buli lehetne), a március 15-i iskolai ünnepség meg aztán pláne senkit sem hoz lázba, addig itt a hagyományok, a nemzeti és regionális ünnepek képesek összehozni az embereket: együtt készülnek rá, együtt ünnepelnek és együtt buliznak utána. A tengerpart és a focicsapat mellett ez is előkelő helyen áll az "Amit piszkosul irigylek bennetek" listámon.

Egy nap Bilbaóban: Aupa Athletic!

Kis baszk történelem

Barcelonában az ember előbb utóbb hozzá szokik ahhoz, hogy a helyiek minden alkalmat megragadnak a spanyoloktól való különbözőség kifejezésére. Azon például már meg sem lepődtem, hogy a spanyol válogatott történelmi sikerét finoman fogalmazva is elég nagy közöny fogadta. Míg a többi városban tíz- és százezrek nézték különböző köztereken a meccseket, itt még csak egy közepes méretű kivetítőt sem állítottak fel. A döntő után volt némi ünneplés, de összehasonlíthatatlanul kevesebb embert mozgatott meg, mint amikor a Barcelona a bajnokságban legyőzte a Real Madridot.

Azonban mindezzel együtt is a katalánok csak kispályások a baszkokhoz képest. Míg a spanyolok jelentős része úgy gondolja, hogy a katalánok azért többé-kevésbé spanyolok, a többség elismeri, hogy baszkok már tényleg nagyon mások. A különbség tetten érhető például a nyelvükben, ami egyrészt nagyon bonyolult, másrészt eddig semmilyen élő nyelvvel nem sikerült kapcsolatba hozni. A legközelebbi rokon talán az ókori etruszk nyelv lehet. De a munkához, a gazdaság üzemeltetéséhez való hozzáállásban sem fedezhetők fel a spanyol sztereotípiák. Nem jellemző a szieszta, a baszkok hajlandóak megtakarítani és befektetni, a munkanélküliség pedig 10% körül van (Spanyolország többi részén kb. 25%).

Nos, a baszkok is úgy gondolják, hogy ők köszönik szépen, nem kérnek a spanyolokból. Ennek szomorú következménye az ETA több mint 750 áldozata. A támogatói által függetlenségi háborúnak, míg az erőszak ellenzői és a spanyolok által terrorizmusnak címkézett tevékenység a 90-es évektől kezdve fokozatosan csökkent, teljesen azonban csak az elmúlt években szűnt meg. Az ETA jelentőségét jól mutatja, hogy egy tanulmány szerint a politikai bizonytalanságmintegy 10%-kal csökkentette a baszk GDP-t (akit részletesebben is érdekel a dolog, forduljon az Arce, Carco, Krusper szerzőhármashoz, az általuk elkészített szakdolgozat ezzel a témával foglalkozik).

Szerencsére az erőszak mára véget ért. Helyette maradt a békés szimbolizmus, aminek zászlóshajója a helyi focicsapat, az Athletic Bilbao. Az én egy napos bilbaói látogatásom is leginkább e köré épült.

Sportos nép 

Bilbaóba egy borongós márciusi vasárnap reggel érkeztem meg. Az első benyomásom az volt, hogy itt nagyon sportos emberek élnek. Ahogy leszálltam a buszról, máris egy hegyi bicikliverseny befutójába botlottam. A hegyes-völgyes Baszkföld nem csak hobbi kerékpárosokat nevel, a Tour de France-on saját csapatot indítanak (Euskaltel-Euskadi) és innen származik az ötszörös győztes Miguel Indurain is. Pár száz méterrel arrébb, a várost átszelő folyón pedig épp evezőverseny zajlott.

Egy ilyen biciklit én is szeretnék

  A várost átszelő Nerbioi

Forduló a baszk zászlós bójánál

A piros fehér város

Ha Bilbaóról kellene egy képet festenem, akkor csak két dolgot kérnék: fehér vásznat és piros festéket. Az egész város az Athletic Bilbao színeiben pompázik, minden erkélyen, minden vendéglő ablakában, minden fodrásznál, mindenhol piros-fehér zászlók lobognak. 

Szokásos utcakép

 Kevéssé gyakori pillanat: a baszk zászló is felbukkan

Kalap- és táskabolt kirakata

Esküvői ruhaszalon kirakata - ez már tényleg no comment...

Régi csapatkép és címer egy sörözőben

És végül a kedvencem: a garázsbejáró

A népszerűség természetesen nincs ingyen, a klub is sokat tesz azért, hogy megőrizze az imázsát. A csapatban csak baszk származású, vagy Baszkföldön született játékosok szerepelnek. Néhány éve a kiesés elleni harc közben felvetődött, hogy meg kellene erősíteni a csapatot néhány nem baszk játékossal. Szavazást rendeztek a kérdésről, ahol a szurkolók elsöprő többséggel álltak ki a hagyományok mellett, vállalva a kiesés igencsak fenyegető kockázatát. A történet végül happy enddel zárult, a baszk játékosok kiharcolták a bennmaradást.

Meccsnapon kicsik és nagyok egyaránt piros fehérbe öltöznek

Sőt, még a külföldiek is

A modern városnegyed

A belvárosban barangolás közben szépen lassan meg is ebédeltem. Egymás után tértem be a különböző kisvendéglőkbe, hogy mindenhol elfogyasszak néhány pintxo-t. A pintxo a tapas baszk változata, egy szelet kenyérre különböző finomságokat pakolnak és az egészet átszúrják egy fogpiszkálóval.

Miután jól laktam, a modern városrész felé vettem az irányt. Arra sajnos nem volt időm, hogy be is menjek a Guggenheim múzeumba, kívülről annyira nem nyűgözött le (hiába ült egy hatalmas virág-kutya előtte), találtam viszont egy nagyon jópofa gyalogoshidat.

A meccs: Athletic Bilbao - Valencia CF

Eközben egyre közeledett a várva várt pillanat, a meccs kezdete. Sajnos interneten nem lehetett jegyet venni, és mire én Bilbaóba értem, addigra az összeset eladták. Ezért először a megfelelő jegyüzért kellett felkutatnom a San Mames közelében, és csak utána vetettem bele magamat a meccsre készülők forgatagába.

Ellentétben a korábban a Camp Nouban tett látogatásokkal, ezúttal közvetlenül a pálya mellett, a 6. sorban ültem. Egészen bámulatos volt látni közelről, ahogy a játékosok passzolnak, cseleznek, labdát fedeznek olyan sebesség és olyan kemény ütközések mellett/közben, amit az NB I-es focisták is csak TV-ben látnak. Egészen más élmény volt, mint a Honvéd-Loki meccs májusban…

A meccset sajnos simán, 3-0-ra elveszítette az Athletic, ezzel a Valencia megerősítette (és később a bajnokság végéig meg is tartotta) a harmadik helyét. A szurkolók a lefújás után mégis megtapsolták a játékosokat, aki becsülettel hajtottak, még 3-0-nál is úgy mentek előre, mintha a győzelemért játszottak volna.

A baszkok az Európa Ligában és a Király Kupában vigasztalódhattak, mindkét sorozatban eljutottak a döntőbe. Igaz, ott már nem sok babér termett számukra, de legalább utóbbiban a katalánokkal közösen fütyülhették ki a spanyol himnuszt Madridban. Ha a játékosoknak nem is, azt hiszem sok baszk szurkolónak ez legalább olyan fontos volt, mint a győzelem…

Jó lett volna Bilbao mellett Baszkföld többi részét is bejárni, erre azonban a közelgő vizsgák miatt esélyem sem volt. Mindenesetre így sem panaszkodhatok, nemcsak egy jó meccset láttam élőben, hanem a focin keresztül azt hiszem egy kicsit sikerült bepillantanom a baszkok világába is.