1004 km Andalúziában #4

Ronda

Az eddig meglátogatott városok közül mindegyikről hallottam már korábban. Vagy azért, mert történelemből emlékeztem rájuk (Granada, Córdoba), vagy azért mert van focicsapatuk (Sevilla, Malaga, Cádiz). Nem sokat, de azt legalább tudtam, hogy léteznek. Ronda volt az egyetlen kivétel, fogalmam sem volt, hogy ott mit fogunk látni. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy igazán lenyűgözött a látvány: Ronda ugyanis két hatalmas szikla tetején található, a két városrészt pedig egy óriási viadukt köti össze. 

 

A szorgos fényképezés mellett itt még egy fontos dolgunk volt: megnézni az Európa Liga döntőjét: Atlético Madrid – Athletic Bilbao. Én a baszkoknak szurkoltam (rövidesen jön a bilbaoi látogatás élménybeszámolója is, ígérem), és egész nap büszkén viseltem a Bilbao-mezemet.

 

Még napközben kinéztem egy sörözőt, ahol úgy tűnt, hogy inkább helyi arcokból áll a közönség. Mikor este beléptünk, első pillanatban örömmel konstatáltam, hogy hozzám hasonlóan szinte mindenkin piros fehér csíkos mez van. Ekkor azonban megpillantottam a pult mögött kifeszített Atlético zászlót és sálakat, így hamar rájöttem, hogy a többiek az ellenfélnek szurkolnak (ők is piros fehérek ugyanis). Egészen pontosan én voltam ez egyetlen Bilbao szurkoló…

A meccset annak rendje és módja szerint elvesztettük 3-0-ra, esély sem volt a győzelemre. Én természetesen megkaptam a beszólásokat (szerencsére a felét nem értettem :)), de a végén meghívtak egy sörre. Amikor a pincér kihozta, odahajolt, és megsúgta, hogy ő igazából a Real Madridnak szurkol. Én pedig a Barcelonának, válaszoltam, és egy pillanat erejéig teljes egyetértésben néztük le az Európa Ligában szereplő lúzer csapatokat :)

Gibraltár 

Andalúziai utunk során Nagy-Britanniába is betévedtünk: meglátogattuk a Gibraltári-félszigetet. Az egész "ország" tulajdonképpen egy óriási szikla, aminek a lábánál húzódik maga a város. Akárcsak a hollandok, ők is igyekeznek bővíteni a területet a tenger rovására. Valuta-szemszögből úgy kötődik Angliához, ahogy például Skócia. Van saját fontjuk, amit egy az egyben váltanak át angol fontra. Utóbbival lehet is fizetni itt, a gibraltári fontot viszont nem fogadják el Angliában.

A szikla tetején két dolog történik: ha nem túl párás az idő, akkor lehet látni Afrikát (a bal vállam fölött), illetve a helyi lakos majmok barátkoznak a turistákkal (a jobb vállam mellett). 

A majmok pár év(tized)e majdnem kihaltak, amikor a helyiek úgy döntöttek, hogy megmentik őket. Jelenleg 300 példány él Gibraltárban (mindegyikük kap egy mikrochipet, úgyhogy pontosan tudják követni a szaporulatot), sőt, már exportálják is őket. Ha az ember egy pillanatra nem figyel oda, máris kikapják a kezéből a kólát, szendvicset, akármit. Ő például egy jégkrémet zsákmányolt, amit abszolút szakszerűen és nagyon gyorsan el is fogyasztott:

Ha valaki belép Gibraltárba, először is át kell gyalogolnia a repülőtér kifutópályáján. Balra nézel, jobbra nézel, elengeded az EasyJet-et, most mehetsz, de szedd a lábad, és akkor még átférsz a Ryanair előtt. Az idegenvezetőnk szerint a világ ötödik legveszélyesebb reptereként tartják nyilván a gibraltárit: egyrészt a leszállópálya nagyon rövid, mindössze 1.8 km, másrészt a tenger felől érkező régáramlat miatt állandóan turbulenciába kerül a gép közvetlenül a leszállás előtt.

A kép másik fontos része a focipálya. Gibraltár kb. 15 éve szeretne az UEFA tagja lenni és saját nemzeti válogatottat indítani az Európa-bajnokság selejtezőjében. A spanyolok azonban mindig megfúrják a felvételüket, no nem azért, mintha attól félnek, hogy a gibraltári szupersztároknak még Fernando Torres sem tudna gólt lőni. Úgy vannak vele, hogy ma a gibraltáriak, holnap a baszkok, holnapután a katalánok; ha egyszer engednek a szeparatistáknak, akkor nem lesz megállás. 

Kis szépséghiba, hogy a gibraltáriak nem akarnak függetlenedni Spanyolországtól, mert már most is azok, tehát az ő esetleges tagságukból semmi se következne Baszkföldre, vagy Katalóniára nézve. Ha viszont onnan nézzük, hogy Franco idején még hadgyakorlatokat tartottak a közelben erődemonstráció gyanánt és "Gibraltárt vissza" nagygyűléseket szerveztek, akkor ez már apróságnak tűnik.

A gibraltári túrát végül egy jól megérdemelt fürdőzéssel zártuk, ahol nem sokat gondolkodtunk Gibraltár státuszán, viszont annál jobban elveztük a napsütést.

Befejezés

Nem egyszerű feladat pár sorban összefoglalni, milyen volt Andalúzia. Nagyon más, mint Barcelona, nagyon más, mint Katalónia. Tényleg olyan érzésem volt, mintha másik országban lennék. Még az én, maximum sör-rendelésre elégséges spanyol nyelvtudásommal is hallás alapján meg tudom különböztetni az andalúzokat (pl. az EB-n az egyik szakkommentátor sevillai, amit simán kiszúrtam). 

Az ott töltött idő alatt végig úgy éreztem, hogy a múltjukból táplálkozva élnek a jelenüknek: büszkén viszik tovább a hagyományaikat, dacolva válsággal, munkanélküliséggel élvezik az életüket - a jövővel közben fikarcnyit sem törődve. Azt hiszem, nem költöznék oda hosszú távra, viszont néhány hétre-hónapra meglátogatni kötelező program, mindenkinek nagyon nagyon tudom ajánlani!

1004 km Andalúziában #3

A szárazföldi városok elhagyva a Kell egy ház az óceán partján jelszót zászlónkra tűzve nekiindultunk a tengerpart felfedezésének. Ebben a részben Malaga és Cadiz következik.

Malaga

Malagában nem vesztegettük sokat az időt. Délután érkeztünk, elfoglaltuk a szállásunkat és egyből felmásztunk a helyi Gellért hegy tetejére, hogy szemügyre vegyük a várost. A legfontosabb dolgokat hamar kiszúrtuk: városháza, park, kikötő, tengerpart és foci stadion :)

Másnap reggel természetesen a stadionban kezdtünk: a La Rosaleda lelátóin 29.000 ember figyelheti, ahogy az arab sejk által megvásárolt csapat egyre feljebb és feljebb tör a táblázaton. A Malaga általában az első osztályban maradásért, illetve egyáltalán a feljutásért küzd, a sejk érkezése óta azonban megnőtt a büdzsé, az előző szezonban többek között van Nistelrooy vagy a spanyol válogatottal az Eb-n túrázó Santi Cazorla is a csapatot erősítette. Az eredmény nem is maradt el, a bajnoki negyedik helyezés BL-indulást ér jövőre.

A képen több dolgot is érdemes megfigyelni. Egyrészt megérkezett Márti, így az ő beszámolóját is olvashatjátok. Másrészt pedig büszkén feszítek az Athletic Bilbao mezben, ez volt ugyanis az Europa Liga döntőjének a napja - a meccsről kicsit később részletesen is olvashattok :)

Malaga egyébként leginkább arról híres, hogy itt született Picasso. Bár ő elég hamar elköltözött és esze ágában sem volt visszajönni, a városban gyakorlatilag minden róla szól. Nem nagyon történt olyan dolog Picassóval, amiről ne számolna be egy szobor vagy emléktábla. Itt például az áll, hogy ezen a helyen a gyógyszertár előtt Picasso apja anno gyakran beszélgetett a barátaival:

Andalúziai beszámolót természetesen nem lehet pálmafa nélkül komolyan venni, íme egy szép nagy példány:

Itt találkoztunk először a tengerrel, bár a víz még nagyon hideg, azért csak belementünk - ki bátrabban (térdig), ki kevésbé bátran (bokáig).

És ha már tengerpart, akkor az ebéd álljon friss halból és/vagy tengeri kütyükből. Mielőtt Spanyolországba jöttem, finoman szólva sem voltam odáig a halakért. Azóta kicsit az az érzésem, hogy otthon engem átvertek, amit hal néven adnak, az valami más, és közel sem olyan finom, mint amit itt lehet enni. Mivel egyikünk sem nagy szakértő ezen a téren, eléggé véletlenszerűen rendeltünk különböző dolgokat, és ez mindig jó taktikának bizonyult. Ezúttal nálam a saját farkába harapás közben megsütött hal vitte el a pálmát.

Cádiz

Több városban is beneveztünk az ingyenes városnéző sétákra, és mindenhol egybehangzóan állították, hogy Cádiz Európa legrégebb óta folyamatosan lakott települése. Egy földnyelven található, ami pár kilométer hosszan benyúlik a tengerbe. Így a hangulatos óváros és a nagyon finom halételek mellett a végeláthatatlan strandok is vonzzák a látogatókat. Mi is igyekeztünk mindezt kihasználni :)

Tervezésben és kivitelezésben a caditanok sem annyira erősek, a katedrális például több hullámban épült fel (mikor hogy volt éppen pénz), látszik is hogy a különböző szinteken különböző építőanyagokat használtak.

Véletlenszerű cádizi bár, a polcon sok-sok bor, a pult mögött kolbászok és sonkák lógnak, a képek pedig legendás matadorokat ábrázolnak.

Ezt a fát állítólag Kolumbusz hozta (talán az első) amerikai útjáról.

És végül az elmaradhatatlan halvacsora. A menü ezúttal egy hatalmas tál boquerones (sült szardínia), krokett, saláta és végül dorada a la plancha (a szótár szerint aranykeszeg).

1004 km Andalúziában #2

Sevillát elhagyva tovább üldöztük a mórok nyomait. Egy cseppet sem volt nehéz dolgunk, következő állomások: Córdoba és Granada

Córdoba

A mórok kiúzése után a córdobai mecset (Mezquita) sem kerülhette el sorsát, az átépítést. Hatalmas méretei miatt azonban ez csak részlegesen valósult meg. A mecset közepén felhúztak egy gótikus katedrálist, körülötte azonban megmaradtak az eredeti arab oszlopcsarnokok és a narancsliget.

A házak falán is nagyon sok virágot láttunk, a belső udvarok azonban ezt is felülmúlták. Éppen azon a héten érkeztünk ugyanis, amikor minden magára valamit is adó córdobai telepakolja a kis belső udvart (patio) növényekkel. Ahogy egész Spanyolországban, itt is nagyon komolyan veszik a hagyományokat, íme egy kis ízelítő a dzsungelből:

Az igazán extravagáns udvarokban még állatok is voltak. Az egyik teknős mondani is próbált valamit, mintha a Hollandiába költöző haverjának üzent volna (persze lehet, hogy félreértettem, arrafelé elképesztő sebességgel beszélnek az emberek és teknősök).

Granada

Granada felé az autópályán olyat láttunk, amire a legkevésbé sem számítottunk: havat. A Sierra Nevada hófödte csúcsai mellett vezetett az autópálya, miközben alig győztük feltekerni a légkondit... :)

A legfőbb látnivaló az Alhambra, a hegytetőn épített egykori mór erőd-és palota-együttes. A falak között sétálva könnyen el tudtuk képzelni, miért Granada volt az utolsó hely, amit 1492-ben visszafoglaltak a spanyolok. Ez az év amúgy igencsak eseménydús volt: a mórok elűzése mellett elindult Kolumbusz, valamint megalapították az inkvizíciót. Ez a három esemény nagyjából meghatározta az Ibériai-félsziget történelmének következő 3-4 évszázadát.

 

Ha lenne ilyen szavazás, biztosan Granada nyerné a Tapas Fővárosa címet. Minden egyes sör (narancslé, kóla, pezsgő...) mellé jár egy tapas: melegszendvics olivabogyóval, tortilla de patata, orosz saláta, mikor mi. Azóta úgy érzem, Barcelonában átvernek: ugyanannyi vagy drágább a sör és nem kapok enni... Indulás előtt például ebédre kértünk egy kis adag paellat és három pohár innivalót - az utóbbihoz járó tapasokkal együtt jól is lakott az egész család :)

1004 km Andalúziában #1

Május elején kis családom fogta magát, és nekivágott felfedezni Andalúziát. 10 napunk volt rá, ami természetesen közel sem bizonyult elégnek, de így is nagyon sok mindet láttunk. Képeskönyvszerű poszt következik, elsősorban azért, mert én elég lusta vagyok. Szerencsére a testvérblog sokkal szorgalmasabb, ő rendesen beszámolt az élményekről.

Sevilla

Andalúzia fővárosában kezdtük a körutat (és ott fejeztük be, ekkorra már Márti is csatlakozott hozzánk). Ha valaki azt mondja Sevilla, én egyből a narancsfák illatára gondolok, minden sarkon ott vannak. Bár a gyümölcsük nem elég édes, nem vész kárba az értékes alapanyag, ebből készül a Beefeater gin Londonban.

A sötét középkor Andalúziában egyáltalán nem volt sötét, sőt. Ez eléggé összefügg azzal a ténnyel, hogy itt nem a keresztények, hanem a mórok diktálták a tempót. Hatalmas és csodálatos épületek, tengernyi felhalmozott tudás maradt utánuk, ráadásul nem szekálták a más vallásúakat. A keresztények végül 1492-re foglaltál vissza a teljes félszigetet. Sajnos ők kevésbé voltak toleránsak, elégették az arab könyveket, az épületeket jobb esetben átépítették katolikus templommá, rosszabb esetben lerombolták. No és felállították a spanyol inkvizíciót, akik néhány száz éven keresztül rendkívüli sikerrel üldözték el azokat, akik képesek lettek volna átmenteni a kultúrát. Íme a (mecsetből lett) katedrális, a világ harmadik legnagyobb keresztény temploma:

Ez pedig az Alcazar, ami a mórok kiűzése után a spanyol királyok kedvelt tartózkodási helyévé vált. Gyakorlatilag innen vezényelték le Amerika felfedezését és meghódítását (erre még később visszatérek kicsit):

Amerika felfedezése után korábban soha sem látott gazdagság köszöntött az andalúzokra, a beáramló mesés vagyonokat azonban nem sikerült okosan befektetni. Ahogy egyre ritkábban és kevesebb rakománnyal érkeztek a hajók, úgy veszített korábbi pompájából a város is. Ennek ékes példája a városháza homlokzata: balról-jobbra kezdték el építeni, és ahogy fogyott a pénz, úgy lett egyre kevésbé díszes:

Ha valakit megkérdeznek, hogy mi jut eszébe Spanyolországról, akkor biztosan az elsők között fogja említeni a bikaviadalokat és a flamencot - a sangria után, természetesen. Nos, ezek elsősorban Andalúziára jellemzőek (érdekes módon pont a sangria nem annyira elterjedt errefelé). 

A flamenco esten sajnos nem sikerült igazán jó képet csinálni, itt látszik az összes résztvevő: gitáros, énekes, táncosok.

Sevillában található a legjelentősebb bikaviadal-aréna, a több mint 10.000 fős Plaza de toros de la Real Maestranza de Caballería de Sevilla. Itt minden magára valamit is adó matadornak fel kell lépnie.

Természetesen a modern idők sportja is népszerű. Kilátogattunk a Sevilla - Rayo Vallecano mérkőzésre, ahol a hazaiak utolsó sevillai fellépésük során igen tisztességesen kiszolgálták a közönséget: 5-2-re a nyertek a kiesés elől menekülő madridiak ellen.

Láttunk élőben játszani egy világbajnokot, Jesús Navast (az EB-n is tagja lesz a spanyol válogatottnak). Igencsak kiemelkedett a mezőnyből, 4 gólpasszal zárt. Amolyan Dombi Tibi típusú jobbszélső, gyorsan fut, ördögien cselez és remekül ad be. Egy különbség van csak, Tibivel ellentétben ő nem tud basszusgitározni. A helyiek ennek ellenére is imádják, mert tudása alapján nagyobb csapatba is mehetne, de ő sosem hagyta el Sevillát.

Az est igazi hőse mégsem ő, hanem Frederic Kanouté volt. A mali válogatott csatár 2005 óta játszott itt, részese volt a klub elmúlt évi sikereinek (2 UEFA-kupagyőzelem, 2 spanyol kupa győzelem). A következő szezont Katarba igazol, ez volt az utolsó hazai fellépése.

Végül egy kicsit visszakanyarodva a történelemhez. A két világháború között egy nagyszabású kiállítással (Exposición Iberoamericana) próbáltak javítani a volt gyarmatokhoz fűződő, korántsem felhőtlen viszonyon. Minden dél-amerikai ország épített egy villát, ahol különböző kiállításokon mutatták be a saját kultúrájukat. A spanyolok pedig a Plaza Espanya épületegyüttesével járultak hozzá mindehhez, a félkörív alakú épület sokak szerint egy baráti ölelést szimbolizál: évszázadokon keresztül leigáztuk és kifosztottunk titeket, de tudjátok mit, fátylat a múltra, nosza: öleljetek meg (1:00-tól) !!!

A Plaza Espanya azonban nemcsak a múltnak állít emléket, hanem egy messzi messzi galaxisnak is:

Eredetileg úgy terveztem, hogy egy nagy andalúz posztot kaptok, de már így is jó hosszú lett, úgyhogy egyelőre elégedjetek meg ennyivel, a többiről is írok rövidesen (manana, manana...:))