1004 km Andalúziában #1

Május elején kis családom fogta magát, és nekivágott felfedezni Andalúziát. 10 napunk volt rá, ami természetesen közel sem bizonyult elégnek, de így is nagyon sok mindet láttunk. Képeskönyvszerű poszt következik, elsősorban azért, mert én elég lusta vagyok. Szerencsére a testvérblog sokkal szorgalmasabb, ő rendesen beszámolt az élményekről.

Sevilla

Andalúzia fővárosában kezdtük a körutat (és ott fejeztük be, ekkorra már Márti is csatlakozott hozzánk). Ha valaki azt mondja Sevilla, én egyből a narancsfák illatára gondolok, minden sarkon ott vannak. Bár a gyümölcsük nem elég édes, nem vész kárba az értékes alapanyag, ebből készül a Beefeater gin Londonban.

A sötét középkor Andalúziában egyáltalán nem volt sötét, sőt. Ez eléggé összefügg azzal a ténnyel, hogy itt nem a keresztények, hanem a mórok diktálták a tempót. Hatalmas és csodálatos épületek, tengernyi felhalmozott tudás maradt utánuk, ráadásul nem szekálták a más vallásúakat. A keresztények végül 1492-re foglaltál vissza a teljes félszigetet. Sajnos ők kevésbé voltak toleránsak, elégették az arab könyveket, az épületeket jobb esetben átépítették katolikus templommá, rosszabb esetben lerombolták. No és felállították a spanyol inkvizíciót, akik néhány száz éven keresztül rendkívüli sikerrel üldözték el azokat, akik képesek lettek volna átmenteni a kultúrát. Íme a (mecsetből lett) katedrális, a világ harmadik legnagyobb keresztény temploma:

Ez pedig az Alcazar, ami a mórok kiűzése után a spanyol királyok kedvelt tartózkodási helyévé vált. Gyakorlatilag innen vezényelték le Amerika felfedezését és meghódítását (erre még később visszatérek kicsit):

Amerika felfedezése után korábban soha sem látott gazdagság köszöntött az andalúzokra, a beáramló mesés vagyonokat azonban nem sikerült okosan befektetni. Ahogy egyre ritkábban és kevesebb rakománnyal érkeztek a hajók, úgy veszített korábbi pompájából a város is. Ennek ékes példája a városháza homlokzata: balról-jobbra kezdték el építeni, és ahogy fogyott a pénz, úgy lett egyre kevésbé díszes:

Ha valakit megkérdeznek, hogy mi jut eszébe Spanyolországról, akkor biztosan az elsők között fogja említeni a bikaviadalokat és a flamencot - a sangria után, természetesen. Nos, ezek elsősorban Andalúziára jellemzőek (érdekes módon pont a sangria nem annyira elterjedt errefelé). 

A flamenco esten sajnos nem sikerült igazán jó képet csinálni, itt látszik az összes résztvevő: gitáros, énekes, táncosok.

Sevillában található a legjelentősebb bikaviadal-aréna, a több mint 10.000 fős Plaza de toros de la Real Maestranza de Caballería de Sevilla. Itt minden magára valamit is adó matadornak fel kell lépnie.

Természetesen a modern idők sportja is népszerű. Kilátogattunk a Sevilla - Rayo Vallecano mérkőzésre, ahol a hazaiak utolsó sevillai fellépésük során igen tisztességesen kiszolgálták a közönséget: 5-2-re a nyertek a kiesés elől menekülő madridiak ellen.

Láttunk élőben játszani egy világbajnokot, Jesús Navast (az EB-n is tagja lesz a spanyol válogatottnak). Igencsak kiemelkedett a mezőnyből, 4 gólpasszal zárt. Amolyan Dombi Tibi típusú jobbszélső, gyorsan fut, ördögien cselez és remekül ad be. Egy különbség van csak, Tibivel ellentétben ő nem tud basszusgitározni. A helyiek ennek ellenére is imádják, mert tudása alapján nagyobb csapatba is mehetne, de ő sosem hagyta el Sevillát.

Az est igazi hőse mégsem ő, hanem Frederic Kanouté volt. A mali válogatott csatár 2005 óta játszott itt, részese volt a klub elmúlt évi sikereinek (2 UEFA-kupagyőzelem, 2 spanyol kupa győzelem). A következő szezont Katarba igazol, ez volt az utolsó hazai fellépése.

Végül egy kicsit visszakanyarodva a történelemhez. A két világháború között egy nagyszabású kiállítással (Exposición Iberoamericana) próbáltak javítani a volt gyarmatokhoz fűződő, korántsem felhőtlen viszonyon. Minden dél-amerikai ország épített egy villát, ahol különböző kiállításokon mutatták be a saját kultúrájukat. A spanyolok pedig a Plaza Espanya épületegyüttesével járultak hozzá mindehhez, a félkörív alakú épület sokak szerint egy baráti ölelést szimbolizál: évszázadokon keresztül leigáztuk és kifosztottunk titeket, de tudjátok mit, fátylat a múltra, nosza: öleljetek meg (1:00-tól) !!!

A Plaza Espanya azonban nemcsak a múltnak állít emléket, hanem egy messzi messzi galaxisnak is:

Eredetileg úgy terveztem, hogy egy nagy andalúz posztot kaptok, de már így is jó hosszú lett, úgyhogy egyelőre elégedjetek meg ennyivel, a többiről is írok rövidesen (manana, manana...:))