1004 km Andalúziában #4

Ronda

Az eddig meglátogatott városok közül mindegyikről hallottam már korábban. Vagy azért, mert történelemből emlékeztem rájuk (Granada, Córdoba), vagy azért mert van focicsapatuk (Sevilla, Malaga, Cádiz). Nem sokat, de azt legalább tudtam, hogy léteznek. Ronda volt az egyetlen kivétel, fogalmam sem volt, hogy ott mit fogunk látni. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy igazán lenyűgözött a látvány: Ronda ugyanis két hatalmas szikla tetején található, a két városrészt pedig egy óriási viadukt köti össze. 

 

A szorgos fényképezés mellett itt még egy fontos dolgunk volt: megnézni az Európa Liga döntőjét: Atlético Madrid – Athletic Bilbao. Én a baszkoknak szurkoltam (rövidesen jön a bilbaoi látogatás élménybeszámolója is, ígérem), és egész nap büszkén viseltem a Bilbao-mezemet.

 

Még napközben kinéztem egy sörözőt, ahol úgy tűnt, hogy inkább helyi arcokból áll a közönség. Mikor este beléptünk, első pillanatban örömmel konstatáltam, hogy hozzám hasonlóan szinte mindenkin piros fehér csíkos mez van. Ekkor azonban megpillantottam a pult mögött kifeszített Atlético zászlót és sálakat, így hamar rájöttem, hogy a többiek az ellenfélnek szurkolnak (ők is piros fehérek ugyanis). Egészen pontosan én voltam ez egyetlen Bilbao szurkoló…

A meccset annak rendje és módja szerint elvesztettük 3-0-ra, esély sem volt a győzelemre. Én természetesen megkaptam a beszólásokat (szerencsére a felét nem értettem :)), de a végén meghívtak egy sörre. Amikor a pincér kihozta, odahajolt, és megsúgta, hogy ő igazából a Real Madridnak szurkol. Én pedig a Barcelonának, válaszoltam, és egy pillanat erejéig teljes egyetértésben néztük le az Európa Ligában szereplő lúzer csapatokat :)

Gibraltár 

Andalúziai utunk során Nagy-Britanniába is betévedtünk: meglátogattuk a Gibraltári-félszigetet. Az egész "ország" tulajdonképpen egy óriási szikla, aminek a lábánál húzódik maga a város. Akárcsak a hollandok, ők is igyekeznek bővíteni a területet a tenger rovására. Valuta-szemszögből úgy kötődik Angliához, ahogy például Skócia. Van saját fontjuk, amit egy az egyben váltanak át angol fontra. Utóbbival lehet is fizetni itt, a gibraltári fontot viszont nem fogadják el Angliában.

A szikla tetején két dolog történik: ha nem túl párás az idő, akkor lehet látni Afrikát (a bal vállam fölött), illetve a helyi lakos majmok barátkoznak a turistákkal (a jobb vállam mellett). 

A majmok pár év(tized)e majdnem kihaltak, amikor a helyiek úgy döntöttek, hogy megmentik őket. Jelenleg 300 példány él Gibraltárban (mindegyikük kap egy mikrochipet, úgyhogy pontosan tudják követni a szaporulatot), sőt, már exportálják is őket. Ha az ember egy pillanatra nem figyel oda, máris kikapják a kezéből a kólát, szendvicset, akármit. Ő például egy jégkrémet zsákmányolt, amit abszolút szakszerűen és nagyon gyorsan el is fogyasztott:

Ha valaki belép Gibraltárba, először is át kell gyalogolnia a repülőtér kifutópályáján. Balra nézel, jobbra nézel, elengeded az EasyJet-et, most mehetsz, de szedd a lábad, és akkor még átférsz a Ryanair előtt. Az idegenvezetőnk szerint a világ ötödik legveszélyesebb reptereként tartják nyilván a gibraltárit: egyrészt a leszállópálya nagyon rövid, mindössze 1.8 km, másrészt a tenger felől érkező régáramlat miatt állandóan turbulenciába kerül a gép közvetlenül a leszállás előtt.

A kép másik fontos része a focipálya. Gibraltár kb. 15 éve szeretne az UEFA tagja lenni és saját nemzeti válogatottat indítani az Európa-bajnokság selejtezőjében. A spanyolok azonban mindig megfúrják a felvételüket, no nem azért, mintha attól félnek, hogy a gibraltári szupersztároknak még Fernando Torres sem tudna gólt lőni. Úgy vannak vele, hogy ma a gibraltáriak, holnap a baszkok, holnapután a katalánok; ha egyszer engednek a szeparatistáknak, akkor nem lesz megállás. 

Kis szépséghiba, hogy a gibraltáriak nem akarnak függetlenedni Spanyolországtól, mert már most is azok, tehát az ő esetleges tagságukból semmi se következne Baszkföldre, vagy Katalóniára nézve. Ha viszont onnan nézzük, hogy Franco idején még hadgyakorlatokat tartottak a közelben erődemonstráció gyanánt és "Gibraltárt vissza" nagygyűléseket szerveztek, akkor ez már apróságnak tűnik.

A gibraltári túrát végül egy jól megérdemelt fürdőzéssel zártuk, ahol nem sokat gondolkodtunk Gibraltár státuszán, viszont annál jobban elveztük a napsütést.

Befejezés

Nem egyszerű feladat pár sorban összefoglalni, milyen volt Andalúzia. Nagyon más, mint Barcelona, nagyon más, mint Katalónia. Tényleg olyan érzésem volt, mintha másik országban lennék. Még az én, maximum sör-rendelésre elégséges spanyol nyelvtudásommal is hallás alapján meg tudom különböztetni az andalúzokat (pl. az EB-n az egyik szakkommentátor sevillai, amit simán kiszúrtam). 

Az ott töltött idő alatt végig úgy éreztem, hogy a múltjukból táplálkozva élnek a jelenüknek: büszkén viszik tovább a hagyományaikat, dacolva válsággal, munkanélküliséggel élvezik az életüket - a jövővel közben fikarcnyit sem törődve. Azt hiszem, nem költöznék oda hosszú távra, viszont néhány hétre-hónapra meglátogatni kötelező program, mindenkinek nagyon nagyon tudom ajánlani!